nincs időm a mozgásra

Kifogás 01: Nincs időm a mozgásra!

Ez a leggyakoribb kifogás, mellyel napi szinten találkozom.

Nekem is problémát jelent két kisgyermek, munka, és a háztartás vezetése mellett jól beosztanom az időmet. Nem is mindig sikerül.

Úgy gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb kihívás a nők és édesanyák életében, mivel gyakorlatilag folyamatosan krónikus időhiányban szenvedünk. Amikor épp csinálunk valamit, akkor már máson jár az eszünk. Naná, hogy nem álmodozunk, hanem azt pörgetjük, hogy mi legyen a következő feladat.

Szerintem nem mondok neked újat, ha azt állítom, hogy ez már önmagában káros, hiszen nem tudunk jelen lenni egy adott pillanatban. Folyton csak rohanunk, beleesünk egyik feladatból a másikba, így nem is tudunk az adott tevékenységben elmélyülni. Esélyt sem adunk rá, hogy élvezhessük, vagy megtörténhessen az, hogy az energia, amit belerakunk, visszatöltsön minket.

Véleményem szerint ez tényleg az a kifogás, amin csak a jól szervezettség és a tudatosság tud átlendíteni.

Közhely, de igaz: arra van időd, amire szeretnéd. Ez pedig relatív, mert nyilván az embernek priorizálni kell a feladatokat, mert hiába szeretnél mindent, a te napod is csak 24 órából áll.

Nem gondolom, hogy egyből világmegváltó lépéseket kellene tenned a mindennapos rendszeres mozgás terén, mert ez a legtöbb esetben csak kampányszerű próbálkozás lenne, aminek szerintem hosszútávon nincs eredménye, mert nagyon fárasztó.

Lépésről lépésre, gyakorlatilag feladatonként tudod bevezetni az életedbe a mozgást, úgy, hogy tudatosan egy-egy napi rutinodhoz hozzákapcsolod. Amikor ezt már rendszeresen, gördülékenyen csinálod, akkor érkezik el az idő arra, hogy fokozatosan és tudatosan emeld a mozgással eltöltött időt.

Teljesen ideális, ha napi 20 percre tudod növelni ezt a saját magadra, mozgásodra fordított időt.

Igen, jól hallod: rendszeresen napi 20 perc mozgás már elegendő a jobb közérzet eléréséhez és fenntartásához. Ezzel a napi 20 perccel már tettél magadért, és a kisbabád egészségéért.

Még mindig nem tudod rávenni magad?

Előfordulhat…

Tudod, kiknek sikerül beiktatniuk a tudatos mozgást a mindennapjaikba? Azoknak, akiknek már komoly fájdalmaik vannak. Azoknak, akiknek gondot okoz, hogy sokáig üljenek, vagy előrehajlásból kiegyenesedjenek, és még sorolhatnám…

Sokkal jobb lenne, ha az emberek fejében átértékelődne ez a folytonos időhiány. Ha nem a mozgásról, és a szabadban töltött időről kellene “fájó szívvel lemondaniuk”, azzal a legyintéssel, hogy ma sem fért bele, majd holnap…

Lehet, hogy még semmi mozgásszervi panaszod nincs. Lehet, hogy van, csak nem akarsz vele foglalkozni, mert szerinted normális, hiszen már régóta van, és egyébként is normális, mert mindenkinek van valami nyavalyája.

Kérlek, próbáld magadban átértékelni ezt a kifogást.

A folyamatos időhiány nem fog változni! Nem akarlak kiábrándítani, de ez még csak rosszabb lesz kisbaba, vagy több gyerek mellett.

Ennek a kifogásnak véleményem szerint csak egy elhatározással tudsz véget vetni. Méghozzá azzal, hogy elhatározod, hogy fontos saját magad és a gyermeked egészsége, mint ahogyan szűrésekre és vizsgálatokra is eljársz.

Ez egy hosszútávú befektetés, mely nem csak a jó megjelenéshez segít hozzá, hanem a tudatos befelé figyeléshez is. Amennyiben jól csinálod, energikusabbá tesz, és kialakul majd az igényed az így eltöltött énidőre is!

Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Neked mi vált be erre a kifogásra, a folytonos időhiány miatt elhanyagolt mozgásra?

Kérlek, oszd meg velem a véleményedet, tapasztalatodat, hátha valakinek pont a te tapasztalásod segít majd, vagy te is hallasz valakitől számodra valami jól használható tippet!